Lates News

Szevasztok,
lehet, hogy kívülről nézve úgy látszott, hogy mostanában csend volt a banda körül, de a valóságban ez teljesen máshogy zajlott. Az igaz, hogy az elmúlt hónapokban eléggé behúzódtunk a próbatermünkbe, de elmondhatjuk, hogy ennek meg is lett az eredménye. Nem csak „szürcsikélni" jártunk le a bunkerba (habár, néha-néha az is megesett :-)), hanem nekiálltunk összerakni az új S.C. dalokat. Örömmel mondhatjuk, hogy bizony sikerült is néhány új szerzeményt végleges formába öntenünk, és ha kiváncsiak vagytok rájuk, akkor gyertek el valamelyik koncertünkre, hátha felhangzik majd egy-kettő közülük is.

Tessék parancsolni…, a Southern Comfort második hivatalos videóklipje.
Nézzétek, osszátok, kommenteljétek…

 

Szevasztok,
nagyon úgy néz ki, hogy most már tényleg itt a tavasz, úgyhogy ideje, hogy megrázzuk magunkat és nyakunkba vegyük az országutat.
Kicsit csendes, de nem eseménytelen hetek állnak a hátunk mögött, amiket új dalok-témák formálgatásával töltöttünk, és talán a koncerteken már hallhattok is egy kis ízelítőt abból, hogy mire jutottunk.
A következő hónapokban ellátogatunk néhány szokott helyre, ahol mindig öröm találkozni az ismerős arcokkal, de új helyszínek is szerepelnek az idei koncertek között, úgyhogy nagyon várjuk, hogy új arcokkal is találkozzunk.

Az alábbi koncertek már biztosak, de még több helyszín szervezés alatt áll, ezért folyamatosan figyeljétek a dátumokat.
Szóval, a lényeg a lényeg..., jó idő van..., vidámság van..., "rakkendroll" van..., mi pedig már alig várjuk, hogy találkozzunk Veletek a bulikon. Emotikona smile
TOUR 2015:
Április 10. – TISZALÖK (HU) - Goldi Drink Bar
Április 18. – KASSA (SK) - Riders Pub
Április 30. – DEBRECEN (HU) - Kaptár
Június 6. – TORNALJA (SK) - XIII. Mors Motors találkozó
Június 12. – NYÍRBÁTOR (HU) - Club 68 Café
Július 4. – LELESZ (SK) - Prága Söröző
Július 11. – KISVÁRDA (HU) - LESZ Feszt
Szeptember 19. – MISKOLC (HU) - Corner Stage
Blues 'N' Roll

Szevasztok,
itt egy rövid ízelítő a szombati koncertről, ahol nagyon jól éreztük magunkat.
Köszönjük Miskolc, köszönjük "első sor" :)
Hamarosan új hírek, új koncert dátumok.
Figyeljetek!

Hatalmas szeretettel küldjük a következő dalocskát minden lánynak, nőnek, hölgynek,...mert mi mindenkibe szerelmesek vagyunk :)

 

Szevasztok,
ezennel hivatalosan is lezártnak tekintjük a 2014-es évet, és már tervezgetjük is, hogy mit szeretnénk összehozni 2015 folyamán.
Nem titok, ezért eláruljuk Nektek, hogy a január-februári hónapok alatt mindenképp szeretnénk leforgatni a régóta igért második hivatalos videónkat. Ezenkívül kicsit visszahúzódunk a "barlangunkba", és elkezdünk foglalkozni az új témák/dalok átnézésével, összerakásával.
Szóval, ezek a feladatok várnak ránk tavaszig, de azért nem tűnünk el a szemetek elől, sőőőt...
Két nagyszabású akció is vár ránk az év első két hónapjában.
Jövő hét szombaton el is kezdjük a "rakkendrollkodást". Az első koncertünk ebben az évben, a felvidéki Péderben lesz megtartva, a Wintherock mini fesztivál keretein belül. Új helyszín, új "kalandok", ...gyertek, mert nagy buli lesz.
Ezenkívül nagy örömmel mondhatjuk, hogy meghívást kaptunk a hagyományos miskolci Kocsonyafarsangra, ahol többek között, olyan neves előadókkal lépünk fel egy színpadon, mint a P. Mobil, Ganxta Zolee és a Kartel, Somló Tamás....
A lényeg, a lényeg, 2015-ben is nyomjuk tovább megállás nélkül a blues 'n' roll-t, és csak remélni tudjuk, és köszönjük, ha Ti is velünk tartotok ezen a "pokolba vezető" úton.

...hány megtett km...
...mennyi koncerthelyszín...
...hány liter elfogyasztott sör/bor/pálinka...
...hány eltöltött óra a koncertbuszban, próbateremben...

DE TUDJUK...

...hogy ezért hála és köszönet NEKED, aki bármilyen formában támogattad a bandát.
Mindenkinek Boldog, Rock n' roll-ban gazdag Új Évet!

Üdvözlettel a Southern Comfort és Csapata...!

A november 24-i Új Szóban megjelent cikkhez mindenkinek jó olvasást kívánunk! Ha nyomtatásban nem sikerült megszerezni, akkor itt is elolvashatjátok

Gergelynek a meghívást, a Fullstop-nak és a Hollywood Rose-nak a fasza kis bulit...! Jól éreztük magunkat...talán túl jól is...
Képek hamarosan! Jövő héten szombaton várunk mindenkit a sátoraljaújhelyi T-boy club-ba!
...tényleg T-boy lesz...gyertek!
Blues n roll:)

Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat nálatok! Köszönjük a szervezésnek a vendéglátást, lehetőséget. Tolfi-éknak a remek hangot/fényt! ...és nem utolsó sorban Zoli barátunknak a nagyon finom krasznahorkai almapálinkát...
Fotókat hamarosan láthattok.

Szombaton (júl 26) két helyen is találkozhattok velünk. Pácinban a Castle Rock-on 15:00-tól lépünk színpadra, majd bepattanunk a buszba és irány téglási Tóalj Fesztivál. Itt 19:00-tól csapunk bele a blues-ba. Várunk!

Blues n' roll!

Page 1 of 3